2013. június 17., hétfő

sommerurlaub

 Gimnazista éveimből már 25% meg van. Maradt 75%! De az az egy 1/4 rész jól telt. Igaz, hogy félévkor átjöttem a gimibe, de a cs.-i életre sem mondom azt, hogy rossz lett volna. Csak ott más milyen volt a közeg, de az a suli, ahová most járok, bevált. Itt végre sikerült az, hogy beilleszkedjek (én úgy érzem, hogy ez sikerült), jobb lett a tanulmányi eredményem, és jobban is érzem magamat. De az osztályfőnök is megjegyezte, hogy február óta "kivirultam". :D
 Az utóbbi pár hetem jól telt, voltam az év utolsó médiaszakkörén és egyben számomra az elsőn is, jövőre járni fogok én is rá. Múlthét pénteken voltunk Budapesten osztálykiránduláson. Vonattal utaztunk, amint felértünk, mentünk is az Szépművészeti Múzeumba az Andrássy utat érintve. A múzeumtól elmentünk egy tóhoz, ami az állatkerttől 2 percre van, utána bementünk az állatkertbe. És indulás előtt jött egy kis WestEnd.  Sikerrel jártam a westenben, igaz, hogy kb- fél óráig a newyorkert kerestük osztálytársammal, de meglett. Igaz, hogy közbe vele be kellett menni minden üzletbe, mert fülbevalókat akart venni, így alkalmam sem volt jobban szétnézni, hogy mi-hol van. Először voltam a westendben, ezért nem ismertem még. :D Na, de igen, a newyorkerben végre sikerült vennem magamnak 2 ruhát is, nagyon jó áron! Ilyen jó vásárlásom nem nagyon volt még. :D
 Az utolsó iskola héten nagyon lazulás volt, németen már a héten csak filmet néztünk; az utolsó matek óra kicsit lehangolt volt, mivel lett pár bukás-én hármas lettem, pedig fél éve meg voltam győződve arról, hogy sose lehetek 2-nél jobb, de ez cáfolva lett (általánosban 4-es voltam belőle)-; és a többi órán is már csak szórakozás volt. Pénteken, az utolsó napon mórás-napok voltak, ami azt jelenti, hogy vannak programok a suli termeiben, udvarán. De lemerem fogadni, hogy a suli nagy része el se jött, vagy 9 óra tájt elment. :D Én maradtam, utolsó nap, kibírom már. És már csak az évzáró van hátra és tényleg lehet üdvözölni a nyarat és a szünetet! Természetesen én most lettem beteg, így a héten még nem nagyon élvezem a hőséget, és a fagyit mellőzöm ill. a strandot, helyette jön a hurutoldó tea. :D Remélem, hogy pár nap alatt kiheverem a megfázást, mert szörnyű ilyen melegben, hogy egész nap kómás fejjel meglenni.











A következő bejegyzésem egy képes bejegyzés lesz. Szép napot! :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése